Tehetségpont

Tehetségpontként kiemelten kezeljük az éneke-zenei, az idegen nyelvi, a sport a természettudományos és művészeti fejlesztést.

  • „Arany minősítésű Tehetséggondozó központ” címet nyertünk 2020 szeptemberében a Tudásbajnokság tanulmányi versenyein mutatott színvonalas tanári munkáért, és tanulóink kiemelkedő eredményeiért.
  • Emelt szintű énekes osztályainkban magas szintű énekoktatás, a Kroó György Zeneiskolával együttműködésben délutánonként hangszeres oktatás folyik.
  • 2020/2021-es tanévben egy pilot program keretében, egyik elsős osztályunkban elindítottuk  az „aktív tanulás” programot, a Kőbányai Harmat Általános Iskola és a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia együttműködésének eredményeként. A program célja, egyszerre segíteni a tanulást és a mozgásos fejlődést, elsődlegesen a matematika, magyar nyelv, angol nyelv, testnevelés, ének tantárgyakon belül.
  • Első osztálytól tanulhatnak angolul a hozzánk jelentkező gyerekek, melyet felső tagozaton a nemzetközi Erasmus+ programunk során is gyakorolhatnak európai utazások során, illetve tudásukat az Euroexam próbanyelvvizsgán bizonyíthatják.
  • A néptánc oktatása alsó tagozaton a Hagyományőrző programjaink részeként, fontos eleme a művészeti oktatásnak.
  • Tanulóink tehetségének kibontakoztatására szakkörök tanulmányi és sportversenyek keretében kerülhet sor. Az budapesti és országos népdaléneklési versenyen, évek óta kiemelt arany minősítést nyernek tanulóink. A Sakk Diákolimpián két alsó tagozatos kisdiákunk is felállhatott a dobogóra. Az országos Diákolimpián úszásban szerzett országos bajnoki címet, illetve a 2019/2020-as tanévben elnyerte „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” címet egy felső tagozatos tanulónk.
  • Örökös ÖKO iskola cím birtokosaként hangsúlyt fektetünk a környezettudatos nevelésre, kirándulások, Föld napja programok, fizika szakkör szervezésével.
  • Tanulóink digitális írástudás fejlesztésének támogatására, második éve veszünk részt a Microsoft Innovatív Iskola Programban, melybe pályázat útján kerültünk be.
  • Új kosárcsarnokunkban délelőtt magas szintű testnevelés órák, délután kosáredzések, kosármérkőzések folynak. Kiemelten támogatunk mindenfajta sporttevékenységet: kosár, foci, judo, RSG, sakk, karate, torna, úszás.
  • A 2021/2022-es tanévben, immár harmadik alkalommal, ismét elnyerte iskolánk a Jobb Veled a Világ Alapítvány által kiírt „Boldog iskola „címet, mely a „Boldogságóra” program megvalósítását teszi lehetővé.