Programok
Az Aradi Vértanúk Emléknapja
Október 6. Ma közösen ünnepeltünk. Köszönjük a szép műsort a 6.a és 6.b osztályoknak. A megemlékezés után, az osztályok virágot helyeztek el az udvari kopjafánál.
A Magyar Népmese napját
2023. szeptember 30-án ünnepeljük. Menyhárt Erika néni könyvtárosunk erre az alkalomra, népmese illusztrációs felhívást tett közzé. Rengeteg pályázat érkezett, szebbnél szebb rajzok. Örülünk, hogy a gyerekek ilyen sok népmesét ismernek, amelyhez nagyszerű illusztrációk készültek.
Köszönjük a gyerekeknek a munkájukat, köszönjük Erika néninek a szervezést.
Zenei világnap
A Harmatos Zenei világnap megint kicsit más volt. Élő violinkulcs, flashmob, Cupsong. Közös ének az énekkarral „A mi iskolánkban..”
A Csodapók ovisokat láttuk vendégül. Ők is alkottak egy violinkulcsot, előtte a 2.évfolyam a LEP programon vett részt, a Guliba társulat zenés produkcióját nézték meg.
Sportnap
Ismét egy aktív napot tudhatunk magunk mögött. Sportnapunkon rengeteg izgalmas, érdekes feladattal találkoztak tanulóink. A felsősök programját Potos Ilona a Kőbányai Sportegyesület elnöke és az egyesület lelkes tagjai szervezték, az iskola részéről Michnay Ágnes és a testnevelők. Köszönjük!
Az alsósok az Óhegy parkban sportoltak Farkas Kriszti és Antal Kriszti néni által összeállított feladatokat teljesítve, a tanító nénikkel. Köszönjük ezt a mozgással töltött napot minden alsós szervezőnek: Vakarcs Gabi néninek, Sík Réka néninek, és Czellér Éva néninek és persze a résztvevőknek.
Aktív iskolaként,
aktív mozgás programokon vesznek részt a gyerekek. Ma a 3.b aktív sportosztály járt a MAG 47 mászóközpontban. És?? Szuper ügyesek voltak!
A mozgás öröm
Fontos, hogy sportolás közben jól érezd magad. Harmatos diákjaink is jól érzik magukat akár kosarazás közben is. U11 lányok Lili nénivel, Zoli bácsival, U11 fiúk csapata István bácsival.
Egy kis bemutató is belefér.
„Van itthon tej”
roadshow keretén belül a 3. és 4. évfolyam tanulói interaktívan megismerhették, hogyan kerül a tej a tehéntől egészen az asztalig. Így élmény a tanulás.
Falmászás
A Sport 43 program keretében diákjaink ingyenes falmászáson vehetnek részt a testnevelés órákon. Nagy örömünkre szolgál ez a lehetőség, hiszen sok gyerek először járt a Kőbányai MAG 47 mászóközpontban.
Mert a mozgás öröm.
Kung-fu bemutató
Ma egy érdekes kung-fu előadást láthattak diákjaink a nagyszünetben.
A kung-fu jelenthet kemény munkát vagy erőfeszítést, amelyet egy bizonyos cél érdekében tesz meg az ember, illetve utal az állhatatos, kitartó munka gyümölcseként elért kiemelkedő tudásra, képességre.
BESZÁMOLÓ-ÚTINAPLÓ HATÁRTALANUL 2023.
Irodalmi és történelmi barangolások Erdélyben Az utazás időpontja: 2023. május 22-26. A tanulmányi kirándulás rövid tervének megvalósulása – Helyszínek szerint: Nagyvárad - Királyhágó - Zsobok - Válaszút - Tordai-sóbánya - Tordai-hasadék - Mezőmadaras - Marosvásárhely...